Szigeti Gyöngyi honlapja

Tájképek / Landscapes

Grafikák / Graphics

Fantázia képek / Fantasy pictures

 
Rólam / From myself:
 
Társoldalak / Partners
 

 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

 

 

 

1954. január 21-én születtem Budapesten, egy olyan betegséggel, ami az egész életemet befolyásolja. Ez nem más, mint az albinizmus, ami teljes festékhiányt jelent. Nincs ami megszűrje a fényt a szememben, s emiatt nagyon keveset látok.
Egy éves korom óta Kaposváron élek. Itt jártam általános iskolába, és gimnáziumba is. Sajnos a Pécsi Képzőművészeti Gimnázium diákja nem lehettem rossz szemem miatt, s ezért a Kézpzőművészeti- és az Iparművészeti Főiskola is csak álom maradt. Tizennyolc éves koromban derült ki, hogy kevéske látásom szemészeti szempontból vakságot jelent. Akkor lettem a Vakok Szövetségének tagja, ahol gyógymasszőr tanfolyamra iskoláztak be, ebben a szakmában dolgoztam.
Ám a művészet, az irodalom, annyira közel áll hozzám, hogy azt gondoltam, magamnak, családolmnak, barátaimnak mindenféleképp alkotnom kell. Sajátos, egyedi technikát dolgoztam ki arra, hogy a képeim meg tudjam rajzolni, festeni, s a meséimet le tudjam írni.
Kitartásom meghozta gyümölcsét, 1999-ben létrejött az első kiállításom, s utána sorban jött a többi. 

Sajnos nem találtam támogatóra ezért, vissza kelett mondanom a kiállítók meghívásait, a kiállítás sorozat véget ért.

Írtam egy mesekönyvet, s abban reménykedtem, hogy sikerül kiadatni. Ám hiába nyertem az Accordia kiadónál Nívó díjat, s kaptam kiváló kritikát neves írótól, a könyv megjelenését csak a saját költségemre vállalták volna, mert ismeretlen a nevem a nagyközönség számára. A fent leírtak alapján egyértelmű, soha nem lesz annyi pénzem, hogy ezt meg tudjam valósítani. A mesék megírásába, az illusztrációk elkészítésébe vetett idő, és energia mind-mind elveszett! Úgy tapasztalom, az esélyegyenlőség csak papírformán létezik!

Az egész életem csak szélmalomharc!

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2007-re, az a kevéske látásom is nagyon sokat romlott, ezért zenélgetni kezdtem szintetizátoron, majd harmonikán, illetve zongorán. a magam, s a családom örömére, mert akiben igazán benne van a művészlélek, az nem tud úgy élni, hogy a művészet valamelyik ágát ne művelje! A hangokat szerencsére hallani kell, s bízom benne, hogy a fülemmel nem lesz gond.

Mivel nehezen találtam meg Bőczi Lajos veszprémi hangszerjavító mestert, - aki kiváló hangszert és munkát ad ki a keze közül, - a honlapja címét itt beillesztem, hátha segítséget tudok nyújtani másoknak, akik harmonikát szeretnének venni,  javíttatni, hangoltatni, illetve megbízható zongorahangolót keresnek.

Elérhetősége: az alábbi oldalon:

http://johangszer.hu/

 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kiállításaim:
- 1999. Kaposvár, Petőfi Emlékkönyvtár
- 1999. Kaposfüred, Művelődési Ház
- 1999. Balatonszemes, Latinovits Zoltán Művelődési Ház
- 1999. Kaposvár, Gyergyai Albert Kollégiumi Galéria
- 1999. Budapest, Kájoni János Ferences Ház Kiállítóterme
- 2000. Kaposvár, Megyeháza Galéria
- 2000. Kaposvár, MTESZ Kaposvári Galéria
- 2000. Balatonlelle, Városi Könyvtár
- 2000. Kaposvár, Kaposi Mór Megyei Kórház aulája
- 2000. Gödöllő, Királyi Kastély Galéria
- 2000. Kalocsa, Érsekség Kiállítóterme
- 2001. Kaposvár, MTESZ Kaposvári Galéria

- 2004. Kaposvári Egyetem Cs.V.M Pedagógiai Főiskolai Kar Gyakorló Óvodájának Galériája

 

 
Látogatók száma
Indulás: 2003-10-15
 
Saját képeslapjaim/My Postcards

Online képeslapjaim

 
Bejelentkezés / Login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ahová át lehet nézni / Other good websites
 
Óra
 
Naptár / Calendar
2012. Február
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03
04
<<   >>
 

 

 

KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT    *****    Kézzel készített, egyedi ajándék- és dísztárgyak... www.lavandasdesign.gportal.hu :)    *****    A GP egyik legújabb és legfrissebb ONCE UPON A TIME-os oldala! Új design... KATTTT    *****    "A FANTÁZIA VILÁGA"Nézd és Láss egy Új Világot!Több Ezer Fantasy Kép,Videók,Filmek,stb. "A FANTÁZIA VILÁGA"    *****    Eladó gép, szerszám hirdetések    *****    A GP egyik legújabb és legfrissebb ONCE UPON A TIME-os oldala! Új design... KATTTT    *****    TÖBB MINT 375 000 KÉP! PORTÁLÉPÍTÉS,PORTÁLSZÉPÍTÉS,SCRIPTEK,KÓDOK,CSS,HTML,GENERÁTOROK,TUTORIALOK,KREATÍVSÁGOK,EXTRÁK...    *****    Csináld magad egyszerûen, kreatívan és olcsón! Légy stílusos költségkímélõ módon! Kreatív blog igényes lányoknak :)    *****    Hennel Ádám és csapata a VIVA TV-ben járt - Kristen Stewart a Balenciaga új arca - Iszak Eszter filmekben szerepelne    *****    15 féle OKJ képzés 18-22 éveseknek. Heti 2 nap, délutáni órák, munka mellett is végezhetõ. Érdekel? Már csak néhány szabad hely van - jelentkezz most!    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT    *****    Nina Dobrev letölthetõ részek, elõzetesek, naprakész információk, új desing THE VAMPIRE DIARIES-NINA DOBREV as ELENA    *****    Minden olcsón a tied lehet, alkudhatsz is az árakból! Ajándékozz csekély összegbõl! Használati cikkek, régiségek, stb.    *****    Csajok, nézzétek meg, milyen cikkekkel várunk titeket a közelgõ Valentin nap és a tomboló mínuszok alkalmából! :-)    *****    Titkos jóslat a Facebookos követõknek! Like-oljon minket és kérje szzemélyre szóló Titkos jóslatát ingyen!    *****    TÖBB MINT 375 000 KÉP! PORTÁLÉPÍTÉS,PORTÁLSZÉPÍTÉS,SCRIPTEK,KÓDOK,CSS,HTML,GENERÁTOROK,TUTORIALOK,KREATÍVITÁS,EXTRÁK...    *****    MINDEN 100.NYER!!!AKCIÓ AKCIÓ AKCIÓ!!! KRITIKA KÉRÉS,TÁRSSZERKESZTÕ FELVÉTEL,KREDIT,KREDIT!RENDELJ PROFI DIZIKET!!!JELIZ    *****    Nem kapsz elég és õszinte kritikát a történeteidre? KATT Bármit elolvasok és mindenrõl van véleményem. KATT    *****    Megnyítl a leújabb Vanessa Hudgenses weblap, melyne rengeteg infót, és rengeteg friss hírt találsz Nessáról. New dizi.!