A fehér nyuszi

  A Feketenyulak országában, Kormosfalván élt Réparágó a feleségével, Káposztaropogtatóval. Két gyermekük volt már, Ferdefül és Bojtosfarok, amikor újra kis nyuszijuk született, akit Selymesnek neveztek el.

 - Nézzétek! Ilyet még nem láttatok! Hófehér a bundája! - csodálkoztak, amikor először meglátták a kicsit.

  Hamar híre ment, hogy milyen furcsaság történt. Sokan kíváncsian szaladtak megnézni őt.

 - Ó, de aranyos, milyen szép! - ámuldoztak néhányan.

 - Ha ránézünk, még a hideg is kiráz bennünket! - fintorogtak mások.

  A családon belül is megoszlottak a vélemények. Apja, Réparágó büszke volt rá, és örült Selymesnek.

 - Semmi baj, hogy ilyennek születtél, én akkor is szépnek talállak – mondta, és gyengéden simogatta újszülött gyermekét.

  Anyja, Káposztaropogtató szégyellte magát, hogy ilyen kis nyuszija született. Sírt, sírt, egyre csak sírt.

 - Rá sem bírok nézni! – dünnyögte.

 - Add nekünk oda, majd mi felneveljük! - kérték Hipp-hoppék, akik a harmadik szomszédban laktak, és sajnos évek óta nem született gyermekük.

  Káposztaropogtató észbe kapott, hogy igazságtalanul viselkedett. Abbahagyta a sírást, és ellenszenvét legyőzve felvette Selymest a karjába. Arra gondolt, hogy rossz anyának tartanák a többiek, ha odaadná kicsinyét.

  Ferdefül - anyjához hasonlóan - haragudott testvérére. Bojtosfarok pedig úgy, mint apja, első látásra megkedvelte őt.

  Selymes nőtt növekedett, és lassan világossá vált számára, hogy az ő élete teljesen más, mint a többieké.

  Valójában tetszett neki fehér bundája, de azért haragudott is rá, mert sok gondja volt miatta. Irigyelte társait, hogy ők nyugodtan élhetnek, senki sem csúfolja őket. Amerre járt, gyakran gúnyolták.

 - Itt jön a tejfölös nyúl!

 - Nézd, hűtőszekrényben napozott!

 - Hahaha! Ez olyan fehér, mint egy kórház!

  Az ilyen megjegyzések annyira fájtak neki, mintha kést szúrtak volna a szívébe.

 - Arra vágyom, hogy én is olyan fekete lehessek, mint bárki más - panaszkodott apjának.

 - Ne törődj vele, ki mit mond, nagyon szép nyuszi vagy. Tudod, vannak, akik irigykednek rád, mert különlegesek szeretnének lenni - vigasztalta Réparágó. - Nem az számít, kinek milyen a külseje, hanem az, hogy van-e szeretet a szívében.

  Selymes ilyenkor mindig megnyugodott egy kicsit.

  Egyszer aztán eszébe jutott, hogy minden gondja megoldódna, ha titokban befestené a bundáját feketére.

  Eljött a húsvét. Az öreg nyulak kikeverték a tojásfestékeket. Selymes beosont a raktárba, és belemászott a fekete festékes vödörbe. Korom sötét lett a szőre. Oda állt a tükör elé, és alig ismert magára. Boldogság járta át a szívét.

 - Végre én is olyan vagyok, mint a többiek! - mosolygott vidáman.

  Kiment az utcára, és kíváncsian várta, mi fog történni. Mindenki ment a maga útján, senki sem tett megjegyzést rá, ismerősei elmentek mellette. Eleinte nagyon örült, hogy nyugodtan sétálhat, ugyanolyan, mint a többi fekete nyúl, de aztán olyan érzés fogta el, mintha valamilyen ismeretlen bőrébe bújt volna. Megborzongott. Hiszen, ez a megszokott kellemetlenségeknél is sokkal rosszabb.

 - Ki vagyok én most valójában? - kérdezte magától. - Most minden olyan más.

  Hamarosan rájött, hogy legjobb lesz, ha gyorsan lemossa a festéket. Elszaladt a patakhoz, és sokáig vesződött, míg újra hófehér lett a bundája. Megkönnyebbülve sóhajtott, amikor megszabadult a fekete színtől.

 - Így a jó! Újra olyan vagyok, mint voltam.

  Selymes, soha többé nem vágyott arra, hogy másmilyen legyen, mint amilyennek született.